2017. október 15., vasárnap

Book a Sloth Club - unboxing


Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy hazánkban is érkeznek a könyves meglepetés dobozok, ami teljesen felcsigázott, hisz hosszú ideje epekedve szemléltem a külföldi könyvmolyok unboxing tartalmú képeit, videóit.
Kíváncsiságomat enyhítendő felkerestem a Book a Sloth Club csapatát és készítettem velük egy interjút (amit ide kattintva el is olvashattok). Ezek után jött a meglepetés, felajánlottak egy tesztdobozt, én pedig örömmel elfogadtam. 

Amikor először megpillantottam a dobozt, hihetetlenül izgatott lettem, legszívesebben azonnal ki is nyitottam volna. Ám még időben kapcsoltam, rájöttem, nem ártana dokumentálni érintetlen állapotában is. Ez az idő viszont tökéletes volt arra, hogy kicsit tüzetesebben is megszemléljem a csomag fizikai és esztétikai megjelenését. 
Előbbi tekintetében nincs hiba, biztonságosan óvja a benne rejlő kincseket, és bevallom, nekem a dizájnnal sem akadt semmiféle gondom. Egyedül a csúnya, gonosz posta próbált belerondítani a képbe a ráragasztott feladószelvénnyel (vagyis nálam még egész rendesek voltak), de úgy láttam, a csapat részéről azóta már erre a problémára is született megoldás. 


Miután végeztem a fotózással, már egész komoly társaságom gyűlt össze édesanyám, nagymamám és a kutyám személyében, akik kíváncsian várták, mit rejt a titokzatos doboz. 
Felnyitva először a hangulatos narancssárga papírral találtam szembe magam, ami nem csak védelem szempontjából bizonyult nyerőnek, de esztétikailag is sokat dobott a látványon. Hogy ezek után mi milyen sorrendben követte egymást, nem tudnám megmondani, mert az egész átalakult egy össznépi minikarácsonnyá, ahol én szedtem elő az újabbnál újabb meglepiket és hol ide, hol oda adogattam, miközben ajándékmániás kutyám végképp bepörögve toporgott, vakkantott, bökdösött abban a reményben, hogy másodszor is megünnepeljük a születésnapját. 
A sors furcsa fintora, hogy Topi is mellettem volt, hisz a tesztdoboz témája "Állati" lett, ami a lajháros logóból kiindulva igazán stílszerűen adta magát. 


A tesztdoboz tartalmazott két Roald Dahl és egy állatos képeslapot, finom fürdőbombát, teasüteményt, BaSC matricákat, magyar készítésű teát,  üzenetet a szerzőtől, akinek a könyve a csomag alján lapult,  könyvet, tappancsos mágneses könyvjelzőt, valamint egy levelet, mely tételesen felsorolta az ajándékokat. 
Ezeket látva vegyes érzések lettek úrrá rajtam. Egyrészt hatalmas élmény volt bontogatni, újabb és újabb dolgokat húzni elő, megtapizni, megszemlélni - pont, mint karácsonykor. Másrészt nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy én ezért bizony nem fizetnék hétezer forintot. 

Fontos kiemelnem, a Book a Sloth Club csapata által végig az lett felénk kommunikálva, hogy ez csak egy tesztdoboz, és mint ilyen nem tartalmaz majd olyan termékeket, amiket az éles, megvehető igen; tehát nem árultak zsákbamacskát. De minthogy a lényege az előnyök és hátrányok megismerése volt (és persze azért is, mert nem kenyerem a füllentés), őszinte leszek. Kissé kaotikusként tudnám jellemezni a tartalmat. Akadtak benne tök jó ötletek, cuccok, meg olyanok is, amiket nem igazán sikerült hova tennem. 


Első és legfontosabb észrevételként a műfajt emelném ki. 
A csapat kezdetektől hangsúlyozta, hogy YA romantikus és fantasy kötetekre alapoznak, ezzel szemben a tesztdobozunknál ez nem köszönt vissza. Kaptunk egy memoárt, valamint gyermekszerző műveit ábrázoló képeslapokat, amik tökéletesen ellentmondtak egymásnak. 
De éppígy, tematikailag is instabilnak éreztem az ajándékokat, melyek közül egyedül a könyv, a képeslap, valamint a könyvjelző utalt az "Állati" témára. 
Harmadik problémaként pedig az ár-érték arány ingatott meg. 
Az, hogy én ezt most ingyen megkaptam, tök szuper és egy szavam se lehet. De eljátszottam a gondolattal, hogy ha fizettem volna érte, bizony mérges lennék. A könyv, a fürdőbomba és a tea az a hármas, melyek dominánsabb pénzbeli értéket képviselnek, ám még ezek összértéke is jócskán alulmúlja a hétezret, amit a képeslapok, matricák, picike könyvjelző, szerzőtől származó üzenet kísérete sem tompít. (Apropó üzenet: a jövőben érdemes lenne fordítást is mellékelni hozzá, hogy azok is értsék, akik nem tudnak angolul.)

A negatívumok mellett viszont jócskán akadt pozitívum is. Például a hazai teakeverék vagy a süti. Ezek olyasmik, amik tök jól passzolnak az olvasáshoz, főleg így ősszel, amikor az ember szeret bekuckózni egy pokróc alá, egyik kezében forró teával, másikban jó könyvvel. 
És ha már könyv: hatalmas örömként ért, hogy egyrészt olyat kaptam, ami még nem volt meg, másrészt az, hogy a csapat odafigyelt arra, hogy minőségit válasszon. Sokat elárul róluk. 
Önmagában véve egyébként tetszettek a Dahl képeslapok is, mert egyediek, mint a fürdőbomba vagy a szerzőtől származó üzenet. A tappancsos könyvjelzőtől pedig egyenesen elolvadtam. Komolyan, talán annak örültem legeslegjobban. Könyvmolyként imádom, gyűjtöm a könyvjelzőket, ez pedig annyival is többet nyújtott, mint az eddigi gyűjteményem darabjai, hogy van sorjelölő nyilacskája! 

Mindent egybevetve vegyes élményként ért az első doboz, de hiszem, hogy lesz ez jobb is. A csapat részéről megvan minden, ami ehhez kell: nyíltság, alázat, fejlődni akarás, közvetlenség. Én a magam részéről nagyon drukkolok nekik, hogy sikerüljön megvalósítaniuk, amit célul tűztek ki. Abszolút jó úton járnak, ha jobban odafigyelnek a téma- és műfaji hűségre, valamint tartalmilag feltunningolják a dobozt (mint ahogyan azt említették is a rendes boxok kapcsán), nem lesz baj. Érdeklődés, igény van rá, amit az is alátámaszt, hogy már nem sikerült rendelnem éles dobozt, mert nagyjából egyetlen óra alatt elfogytak a novemberiek. (Ezzel kapcsolatban annyi meglátásom lenne még így a végére, hogy érdemes lehet a jövőben úgy időzíteni a rendelési időt, hogy azok is élni tudjanak vele, akik reggel munkába vagy iskolába igyekeznek.)


Köszönöm a dobozt és a lehetőséget!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése